Zsámbék város "nem hivatalos" weboldala.

Civil weblap, amely másképp, "alulnézetből" is bemutatja Zsámbékot, rámutatva az életünket, közérzetünket és "köz-érzetünket" rontó jelenségekre is. Tükröt kíván állítani Zsámbék Polgármesterének, Önkormányzatának. Remélve, hogy bele is néznek.

CSODA ZSÁMBÉKON!

 2014. nyarán-őszén.

 


 

 Ismét valóságos csoda történt kis városunkban!

Idén valóban, sok-sok év, emelkedett vágyak és igérgetések után, megkezdődött Zsámbék "történelmi" belvárosának rekonstrukciója!

Mióta ez egyáltalán szóba került, aztán már nagyon-nagyon komolyan is szóba került, szóval azóta kétszer is lejárt a személyi igazolványom. Most azért bízom benne, hogy mielőtt újból lejár, be is fog fejeződni a nagy mű. Remélem, abból a borzasztóan lepattant központból (legalább 30 éve ilyen) valami normális, ide illő központ lesz, ami azon túl, hogy normálisan néz majd ki, valódi központjává válik a városnak.

A bontás egészen  jól ment. Az azért hozzá tartozik, hogy a két éve nem kis ráfordítással elkészült gyalogjárdát is elbontották, mert nálunk így "sikerül" tervezni a dolgokat...

 varoskozpont_megujulasa_012.jpg

"Hátulról" is látszik, renedesen nekimentek:

 varoskozpont_megujulasa_001.jpg

Bíztató, ami elkészült (az első ütem első alütemében),  egészen normálisan néz ki (bár, amilyen volt, annál már minden csak jobb lehet...):

 varoskozpont_megujulasa_002.jpg

Normális embernek érthetetlen, hogy a zárdakert fala miért maradt így. Ugye "jól" fest egy védelem alatt álló terület kerítőfala..? (Majd valamikor talán-talán renoválják azt is, várhatóan jól össze is fogják cseszni a térburkolatot mellette):

 varoskozpont_megujulasa_010.jpg

Bár ez a fal belülről sem akármilyen: eszméletlenül elhanyagolt, van ahol omlik is.

 varoskozpont_megujulasa_008.jpg

A környék üzleteiben azért nem felhőtlen a hangulat. Tökéletesen igazolva látják a mondást: Lassú munkához idő kell. (Itt ez szigorúan be is van tartva!)

Végül a beruházás képe úgy, ahogyan a madarak láthatják, egy-két csellengő munkás, bukdácsoló járókelők.

varoskozpont_megujulasa_004.jpg





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 26
Heti: 307
Havi: 736
Össz.: 286 835

Látogatottság növelés
Oldal: 2014: ÚJABB CSODA ZSÁMBÉKON!!!
Zsámbék város "nem hivatalos" weboldala. - © 2008 - 2017 - zsambekweb.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: zárdakert, zsámbék - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »