Zsámbék város "nem hivatalos" weboldala.

Civil weblap, amely másképp, "alulnézetből" is bemutatja Zsámbékot, rámutatva az életünket, közérzetünket és "köz-érzetünket" rontó jelenségekre is. Tükröt kíván állítani Zsámbék Polgármesterének, Önkormányzatának. Remélve, hogy bele is néznek.


Kálvária domb és Pestis kápolna.





Zsámbéki látogatásotok alkalmával szép kirándulás (könnyű séta) tehető a Kálvária dombon és a Csillag erdőn. Felkereshető az Angyal árok mellett álló Pestis kápolna.

A Kálváriát - a domborműves stációkat és a dombtetőn álló kereszteket- az 1800-as évek első felében állították.

kalvariadomb.jpg

A szép fekvésű Kálváriát - Zsámbékra, a medencére és a környező hegyekre nyíló kilátás miatt, az utóbbi évtized mohó építési terület rablása folytán - teljesen körbe fogják a zsámbéki "Rózsadomb" láthatóan módos, de többnyire stílustalan lakóházai.

A Csillagerdő neve utal már csak arra, hogy itt évszázadokkal ezelőtt erdő volt. Viszont a Kálvária dombot elhagyva (nyugat felé tovább sétálva) igazi rét (réti növénytársulás, virágokkal) és szabad természet vár, szintén szép kilátással.

A Csillagerdő lábánál messziről látható a Paulai Szent Ferencről elnevezett Pestis kápolna.

pestis_kapolna.jpg

A barokk stílusban épült kápolnát 1740-ben emeltette a Zichy család, a pestisjárvány emlékére.

Az épületet a 90-es évek elején kívülről renoválták, belül a csupasz falak láthatók.  Sajnos funkció nélkül, "kissé" gazdátlanul áll a város szélén, pedig többre lenne érdemes.







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 42
Heti: 63
Havi: 1 119
Össz.: 284 115

Látogatottság növelés
Oldal: Kálvária domb, Pestis kápolna
Zsámbék város "nem hivatalos" weboldala. - © 2008 - 2017 - zsambekweb.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: parlagfű hogy néz ki - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »