Zsámbék város "nem hivatalos" weboldala.

Civil weblap, amely másképp, "alulnézetből" is bemutatja Zsámbékot, rámutatva az életünket, közérzetünket és "köz-érzetünket" rontó jelenségekre is. Tükröt kíván állítani Zsámbék Polgármesterének, Önkormányzatának. Remélve, hogy bele is néznek.

Új óvoda épült Zsámbékon.




Gyönyörű új óvoda épült megnyert EU-s pályázati pénz segítségével, az Ybl-díjas  Turi Attila építész tervei alapján. A Tündérkert  óvodát augusztus 19-én adták át.

Az óvoda bejárata

ovoda_elolrol.jpg


Nem lehet panasz, most már szép és korszerű férőhelyek állnak rendelkezésre a csimótáknak. Az ifjú szülőket pedig arra bíztatom, hogy töltsék meg utódokkal (és ne csak gyakoroljanak).

Kertrészlet

ovodai_kertreszlet.jpg

Az itt nevelkedő következő nemzedék nemcsak a szép környezet okán, hanem az intézmény kiskert-művelő programja szerint is valami másba  fog szocializálódni: egy valóban európai környezetbe, amelynek alakításában és fenntartásában ők is részt fognak venni.

Ez még akkor is igaz lehet, ha jövet-menet sok gondozatlan (gazos és rendetlen) zsámbéki utcaképpel és portával találkoznak és az is teljesen "normális".

Az óvoda udvarán

az_ovoda_udvara.jpg

Remélem, az óvó-nénik is jól fogják itt magukat érezni.



forgalmitukor.jpeg

Csak némi "ünneprontás" azt felemlíteni, hogy a "töretlen" fejlődés útját járó Zsámbékon az iskola átadása óta (közel három évtizede!!) nem épült semmilyen új közintézmény. Az akkor iskolát kezdő gyermekek gyermekei is -töbnyire- már rég túl vannak az óvodás koron.

Erre lehet azt mondani (nagyon-nagyon optimistán), hogy dupla öröm a ritka öröm.







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 12
Tegnapi: 26
Heti: 165
Havi: 1 670
Össz.: 277 602

Látogatottság növelés
Oldal: Óvodát avattunk Zsámbékon
Zsámbék város "nem hivatalos" weboldala. - © 2008 - 2017 - zsambekweb.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: játszótér zsambek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »